Keresés
A fenti lista a társfelügyeletektől érkező figyelmeztetéseket tartalmazza. Egyrészről olyan szolgáltatókról, melyek – a társfelügyeletek által megállapítottan – jogosulatlan (valamely felügyeleti engedélyhez kötött) tevékenységet végeznek, másrészről olyan szolgáltatókról, amelyek esetében a társfelügyelet kizárólag annyi megállapítást közöl, hogy az adott szolgáltató nem rendelkezik engedéllyel pénzügyi, befektetési, biztosítási szolgáltatások nyújtására az adott ország területén.
Cégnév:
CégnévMegküldő hatóságMegjegyzés
Wiess and Associates LtdFinansinspektionen -svéd felügyeletEngedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység. Az amerikai székhellyel rendelkező cég elsősorban telefonon keresztül próbál svéd befektetőket találni befektetési szolgáltatásaihoz, mely főként OTC részvénytulajdonok eladását jelenti.
(International) Corporate Services LimitedFinancial Services Commission (FSC) – gibraltári felügyeletA gibraltári felügyelethez olyan, Gibraltárban keringő szórólapok jutottak el, melyek valószínűsíthetően az említett céghez köthetőek. A társaság honlapján, mint engedéllyel rendelékező társaságok ügynöke, egyedi, nagy hozamot biztosító, alacsony kockázatú befektetéseket kínál. A gibraltári felügyelet megállapította, hogy az említett céget 2010. március 5-én törölték a gibraltári cégjegyzékből. A cég engedély nélkül folytat befektetési szolgáltatási tevékenységet Gibraltárban
10trade.comAutorité des marchés financiers, Quebec A honlap reklámkampányt tartalmaz bináris opciók kereskedésére, amely állítólag nagyon rövid időtartamon belül nagyon magas hozamot hoz. A honlapon szereplő információk alapján nem azonosítható be egyértelműen a befektetési szolgáltatást nyújtó társaság.
1st American SecuritiesFinansinspektionen – svéd felügyeletA hivatkozott társaságok nem rendelkeznek a svéd felügyelet engedélyével pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére. A felügyelet nem kapott semmilyen értesítést arról, hogy az említett társaság határon átnyúló tevékenységet végezne. Társaság címei: 1.)    632 Broadway, Suite 3002 New York NY 10012, USA Tel: 1-646-313-3785 Fax: 1-646-224-8912 2.)    7/D Tung Wai Commercial Building 109-111 Gloucester Road, Wan Chai Hong Kong Tel: 85-236-789-938 Fax: 85-230-129-799 3.)    Shinbushi Tokyo Building Level 26 - 41D, 3-6 Nihonbashi Chuo-Ko, Tokyo, Japan Honlap: www.1stamericansecurities.com www.kerstdis.nl
1st Edge Financial Bank of the United KingdomFinansinspektionen – svéd felügyeletA hivatkozott társaság nem rendelkezik engedéllyel Svédország területén arra, hogy – többek között – banki és pénzügyi szolgáltatásokat végezzen.   A társaság címe:   18 North Street, Bishops Stortford, CM23 2 LP   Honlapjai:   support@1ste.dgefb.com   info@1ste.dgefb.com   accountdeprtment@1ste.dgefb.com  internetbanking@1ste.dgefb.com  
1st Market LinkFinansinspektionen Sweden (svéd tőkepiaci felügyelet)A cég - engedéllyel rendelkező - biztosítási brókerként tevékenykedettkorábban, azonban 2004. Februárjában csődöt jelentett, így a svéd felügyelet 2004. Áprilisában visszavonta a biztosítási tevékenység végzésére jogosító engedélyt. A társaság azóta svéd, angol és török oldalakon kínál biztosítási termékeket és befektetési eszközöket úgy, hogy a weboldalon jól látható helyen szerepel az időközben visszavont felügyeleti engedély teljes szövege, száma. 
1st New York Financial Corporation Securities and Exchange Commission, United States of America (SEC)SEC nyilvántartása nem tartalmaz 1st New York Financial Corporation nevű entitást.  
2013 Best Invest (Klón)Financial Services Authority (FSA) – az Egyesült Királyság felügyeleteA hivatkozott társaság nem rendelkezik engedéllyel az Egyesült Királyság területén arra, hogy – többek között – befektetési tanácsadást illetve befektetési ügyletekkel kapcsolatos tevékenységet végezzen.   A társaság elérhetőségei:   Cím: 59 Thomas Street   Manchester   M4 1NA   Honlap: www.2013bestinvest.com   Email: info@2013bestinvest.com   A társaság FSA engedéllyel rendelkező vállalatok nevéhez hasonló nevet használ.   Nem összetévesztendő a Best Invest group nevű társasággal, különösen a következő FSA engedéllyel rendelkező vállalatokkal:   Bestinvest (Brokers) Limited   FSA regisztrációs szám:  165169   Honlap: www.bestinvest.co.uk   Bestinvest (Consultants) Limited   FSA regisztrációs szám: 125308   Honlap: www.bestinvest.co.uk   HW Financial Services Limited   FSA regisztrációs szám: 134190
247 Holdings Group LtdCONSOB – olasz felügyeletA Nagy Britanniai székhelyű társaság nem rendelkezik engedéllyel Olaszország területén arra, hogy – többek között – befektetési tanácsadást illetve befektetésekkel kapcsolatos ügyleteket végezzen. A hivatkozott társaság az alábbi honlapokkal rendelkezik:   www.24option.com  
247binary.comAutorité des marchés financiers, Quebec A honlap reklámkampányt tartalmaz bináris opciók kereskedésére, amely állítólag nagyon rövid időtartamon belül nagyon magas hozamot hoz. A honlapon szereplő információk alapján nem azonosítható be egyértelműen a befektetési szolgáltatást nyújtó társaság.
1 / 436>>